ÉVA Ház
 
Az Éva Ház Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Kölcse Településen található. A ma másfélezer lakosú község neve elég korán, már a 12. század végén feltűnik az írott forrásokban, így a Szamoshát egyik legrégebbi településének tekinthető. Az egymást keresztező utak jóvoltából
már a középkor végén mezővárosi rangot szerzett település a Kölcseyek ősi fészke volt.
A község kikapcsolódást nyújt mind a pihenni, mind a szórakozni vágyóknak, különlegessége a 15. századi, műemlék református templom, amely a megyében - Nyírbátoron kívül - az egyedüli egyterű, gótikus falusi templom. Gyönyörűek kőfaragványai: a két csúcsíves ajtókeret, a konzolos megoldású kettős ülőfülke és a kis többfiálés szentségtartó fülke. Famennyezete a 18. században készült, népies barokk szószéke és hangvetője szintén e korból való.
 
Szomszédos település Túristvándi, melynek messze földön ismert műemléke a 18. század végén épült vízimalom, mely három alulcsapós vízikerekével Közép-Európában ritkaságnak számít. A mai malom korszerűsítését 1927-ben végezték el, ekkor helyezték el benne az 1904-ben készült gépészeti berendezéseket. Két hengerszéke közül az egyik a gabonaszemek töretését, a másik a darák és a dercék őrlését végezte. A malomban kis kiállítás mutatja be a berendezés működését és a malom történetét.
 
 
  Szatmárcseke

A reformátustemplom mellett, a faluközpontból nyíló szűk úton közelíthetjük meg az Európa-szerte egyedülálló, szépen helyreállított és gondozott, "csónakos" fejfás református temetőt. Sorokba rendezett több mint 600 robosztus, tölgyfából faragott sírjelével felemelő és szívszorító látványt nyújt. A védett temető közepén, a bejárattól is jól láthatóan, kiemelkedő dombocskán áll Kölcsey Ferenc fehér márványoszlopokból készült klasszicista síremléke. A költő 23 évig lakott a községben, s itt hunyt el 1838-ban. Kölcsey életútjára,
a Csekén töltött évekre és az 1823-ban itt írt Himnuszra emlékezve készült az az állandó emlékkiállítás, mely a Művelődési házban tekinthető meg.

 

 
Kölcsével határos község Tiszacsécse is, Móricz Zsigmond szülőfaluja, a faluközpont északi végében, a Kossuth utca kanyarulatában álló meredek hajlású, taposott szalmával fedett pici szegényparaszti lakóház (a Móricz Zsigmond Emlékház) a 19. század harmadik harmadában
épült, s néhány évig a Móricz-család lakóhelyéül szolgált. Az emlékház udvarán álló Móricz-szobor Varga Imre alkotása 1979-ből.

 
 
 
A környék egyik legkedveltebb fürdőhelye a "Nagybukó", ahol a környékbeliek, az idelátogató pihenni és szórakozni vágyó turisták is előszeretettel mártóznak meg a Túr kristálytiszta vízében. A fürdőhely a Tisza túrán résztvevők számára is nagyon alkalmas pihenőhely. Az ide látogató vendégeket büfék, kemencébe sült lángos és vízi biciklizési, csónakázási lehetőség várja.
 
Az ÉVA Ház programjai közé tartoznak:
 
  • Egész napos csónaktúra a Kistúron
  • Lovaglás
  • Lovaskocsis túra a környéken
 
Az Éva ház két különbejáratú házrészből áll

A felső részben öt egyszemélyes és egy kétszemélyes fekvőhely található, felszerelt főzőfülkével, zuhanyzóval, Tv-vel, hűtőszekrénnyel.

 
 
 
Az alsó részben kettő egyszemélyes és egy kétszemélyes fekvőhely található, felszerelt főzőfülkével, zuhanyzóval, Tv-vel, hűtőszekrénnyel
 
 
 
Reméljük rövid bemutatkozásunk felkeltette az Önök érdeklődését, és kedvet kaptak e gyönyörű érintetlen táj megismeréséhez.

További kérdéseikkel kapcsolatban szívesen állunk rendelkezésükre.

Címünk:

Daniló Sándorné
4965 Kölcse
Kölcsey Ferenc út 110.

Tel.: 06/44/377-186
Mobil.: 06/70/282-3078 (napközben)